Ha valakivel a Cleveland Cavaliersről folytatunk beszélgetést, az esetek 95%-ában LeBron James neve is felmerül a beszélgetésben, sőt, legtöbb esetben pedig éppen miatta merül fel a diskurzusban a csapat neve. Idén azonban más a helyzet: J. B. Bickerstaff vezetőedző egy rég nem látott sikertörténetnek lehet a megalkotója. Persze ezt a sikert nem feltétlenül kell bajnoki cím(ek)ben mérni: éppen elég annyi is, hogy úgy képesek szép játékot bemutatni és egy tisztességes mérleget elérni, hogy a keretben nincs ott LeBron James. Az alábbi írásban a Cavs idei csapatépítésének logikájának és sikereinek miértjeit keresem.

Ahhoz, hogy helyén tudjuk kezelni a Cavs idei menetelését, vissza kell mennünk az időben, hiszen a legelején le kell szögeznünk: A Cleveland Cavaliers fennállása során szinte soha nem ért el sikereket LeBron James nélkül. Mielőtt LeBron James 2003-ban Clevelandbe került volna, csak elvétve találhattunk a franchise története során sikeres éveket. Kiemelhető lenne az 1988-89-es szezon, amikor Lenny Wilkens edzősége alatt a Brad Dougherty-Mark Price-Ron Harper-Larry Nance négyes fémjelezte (különben az ideihez hasonló fiatal) csapat 57-25-tel zárta az alapszakaszt, hogy majd az első körben az akkor még "best of 5" rendszerben 3-2-re kikapjanak a Michael Jordan vezette Chicago Bullstól. De szinte ugyanezzel a játékossorral hasonló mérlegeket tudtak produkálni a '90-es évek első felében is, '92-ben a konferenciadöntő, a többi szezonban javarészt szintén az első kör jelentette a végállomást. Összességében azonban elmondhatjuk, hogy James eljövetele előtt egy rövid időszak kivételével általában az alsóházi csapatok között találtuk a Cavalierst. Aztán megérkezett "A Kiválasztott", és bár az első három szezonban lecsúsztak a rájátszásról, de utána ez zsinórban ötször is sikerült (2005-09), sőt, minden alkalommal sikerült legalább a második körig menni, 2007-ben pedig bár a Spursszel szemben alulmaradt, de James vezetésével a franchise fennállása során először jutott el a döntőig. Ezután James bejelentette, hogy bajnoki címek reményében Miamiban folytatja a pályafutását - a következő négy évben pedig egyszer sem sikerült a keleti legjobb nyolcba kerülni, sőt, az ebben az időszakban bemutatott 31%-os győzelmi arányt (97-215) a csapat legsötétebb korszakainak egyikének vallják. 2014-ben végül visszatért A Király, a Cavs pedig újra rálépett a győztesek ösvényére: míg korábban a franchise 43 éve alatt mindössze egyszer sikerült döntőzni, addig James visszatérése után rögtön zsinórban négy Finals következett, melyből bár hármat elvesztettek, de 2016-ban az egyetlen csapat lett az NBA történetében, akik 1-3-as hátrányból tudtak felállni és győzelmet ünnepelni a Warriors ellen. 2018-ban végül James ismét távozott, ezúttal a nyugati part és Los Angeles volt a célállomás. A Cavs azonban ezután sem tudott szintet lépni James nélkül és azóta sem láthattuk őket a rájátszásban. Idén azonban ez az "átok" megtörni látszik: a Bickerstaff vezette Cavs jelenleg 19-13-mal és rendkívül látványos játékkal a keleti ötödik helyen áll és minden eddiginél nagyobb esélye van, hogy LeBron James nélkül is részt vegyen a post-seasonben.

A Cavs legjobb mérlegei 32 meccs után, LeBron James nélkül. 

A Cleveland tehát 59%-os győzelmi rátával, 19-13-mal jelenleg kelet ötödik helyén áll, mindezt úgy, hogy a szezon előtt a szaklapok 27-55-ös mérleget jósoltak a csapatnak. Sőt, a csapatok eddigi menetrendje alapján az övéké volt a Portland és a Kings mögött a harmadik legnehezebb sorsolás. Az NBA hetente frissülő erősorrendjében már a negyedik helyet foglalják el. J. B. Bickerstaff és csapata rácáfolt a bennük kétkedőkre, és a Harden-trade keretein belül tavaly megszerzett Jarrett Allen mellé ledraftolták Evan Mobleyt, sőt, a szezon előtt nem sokkal a nyáron alaposan átalakított Bullstól is elhozták Lauri Markkanent. Sokan nem értették, hogy hogyan fognak ők egyszerre megférni egymás mellett a pályán, Bickerstaff azonban olyan rendszert dolgozott ki, amilyet korábban előtte még nem sokan. Jelenleg biztosan az egyik legnagyobb átlagmagassággal rendelkező csapat a Cavs, tízen is 6"7 (2 m) felett vannak a rotációjukban, ráadásul Tacko Fallon (two-way) kívül mindegyiküknek hagyományos szerződése van a csapattal. Sikereik nagy részét az átlag feletti magasságuknak köszönhetik, ami napjaink NBA-tendenciáit ismerve nem éppen szokványos: annak ellenére, hogy egyre több csapat alkalmazza a gyors és mobilis small ball felállásokat, Bickerstaff éppen ennek ellenkezőjét teremtette meg Clevelandben: a korábban felsorolt három magasember egyszerre kezd és van pályán a meccs nagy részében, de képességeiket és adottságaikat figyelembe véve vétek lenne ezt nem kihasználni. Mobley és Markkanen személyében ugyanis olyan 4-es-5-ös (jelen esetben akár 3-as) posztokon is bevethető játékosai vannak, akik tökéletesen szocializálódtak a modern NBA-ben, afféle stretch-5-ként. Allen pedig hozza mellettük a hagyományos, fizikális centermunkát a palánk alatt, ami bár nélkülözhető a mai ligában (elméletileg), de azért a legtöbb esetben jól jön, ha a gyűrű alatt egy ilyen játékos áll, különösen, ha a liga legjobb rim protectorai között tartják számon... A sikerek másik oka pedig a kispad. Bár nevek alapján biztosan nem a legerősebb a Cavs cserepadja, de ha a tehetséges, fiatal kezdőt olyanok tudják váltani a mérkőzésen, mint Ricky Rubio vagy Kevin Love, akkor bizony sejthetjük, hogy nem lesz gond a második sor játékával sem. Ha jobban belegondolok ez a két játékos könnyen a liga legalább felének kezdőjében találhatná magát, nem beszélve pozíciójukból és játékstílusukból adódó összjátékukról és nem utolsó sorban az öltözői jelenlétükről.

Bickerstaff és a Cavs logikája: avagy miben rejlik a siker titka?

Az NBA felfogása a közelmúltban igencsak átalakult. Egyre többen a játékosok védő oldali képességeit helyezik előtérbe a szerződtetésekkor, így alakul(t) újjá például a bajnoki cím után a Raptors is: jó védőket igazolni minél alacsonyabb költségen, akikből később ki lehet hozni minél több potenciált a támadótérfélen is (lásd VanVleet, Trent Jr., Siakam, vagy az újonc Scottie Barnes). A Cavs tulajdonképpen ugyanezt alkalmazza, csak fordított logikával: megtalálni azokat a fiatal játékosokat, akik képesek adottságaikkal és magasságukkal az ellenfél palánkját hatékonyan támadni, majd a saját gyűrű alatti vagy kinti védekező képességeiket fejlesztve remekül segítik a csapat védekezését is (lásd Allen, Mobley, Markkanen, Okoro). Bickerstaff remekül észrevette azt, hogy bár sokan azt hiszik, hogy a triplák alapvetően határozzák meg a játék képét (ami részben így is van), de ha a jelenlegi játékot a néhány évvel ezelőttiekhez (Warriors-éra) hasonlítjuk, észrevehetjük, hogy bár a triplák száma és aránya nem csökken, de nem is nő olyan értékben, mint korábban: a gyorsindítások és transition játékok viszont egyre nagyobb szerepet kapnak. Erre az elméletre építve ez a három magasos felállás különösen hatékony lehet ezekkel a gyorslábú és mobilis játékosokkal, és még az is belefér, hogy a csapat a meccsenként ráemelt triplákat tekintve a mezőny alsó harmadában, hatékonyságukban a középmezőnyben helyezkedjenek el.

Ha a Cavs sikereinek okát keressük, mindenképp érdemes kiemelni, hogy úgy tudnak a liga öt legjobb csapata között lenni, hogy a három hatékonysági mutató közül (mezőny, tripla, büntető), csak a büntetőzésük van a liga legjobb tíz csapata között. Alapvető gondolat lenne, hogy ha ilyen magas szerkezettel játszik egy csapat, akkor biztosan ők uralják a ligát a palánkok alatt és az egyéb, ebből fakadó mutatókban, de ez sincs így: a meccsenként leszedett alig több, mint 45 pattanó csak a 13., a 4.4 kiosztott blokk csak a 24., a 46 festékből szerzett pont csak a 11., míg a 13 második esélyből szerzett pontjuk csak a liga 16. helyére elég. Nem éppen ezekre tippelne az ember, ha a kezdőjében három 7 láb magas (kb. 210 cm) játékos van. A box score statok alapján arra következtethetünk, hogy nem kellene ilyen jónak lenniük, valahogy azonban mégis működik a rendszer, hiszen a meccsenként átlagban hozott +5.4-es +/- mutatójuk a mezőny ötödik legjobbja. A sikerek okát a mélyebb, ún. fejlett statisztikai mutatókban kell keresnünk. 

Ha a száz labdabirtoklásra vetített statisztikákat vesszük alapul, ott sem mondhatnánk, hogy támadásban a legélesebb csapatok között lennének. 109-es Offensive Ratingükkel a liga 17. helyén tanyáznak, nagyságrendileg a következő csapatokkal egy szinten: Denver Nuggets 15-16-os mérleggel, Sacramento Kings 13-20-as mérleggel, vagy a Portland TrailBlazers 13-19-es mérleggel. A Cavs 19-13-as mérlegét azonban a védekezés alapozza meg: 103.5-ös Defensive Ratingjük már a liga harmadik legjobbja, csak a két eszméletlen formában lévő csapat, a Warriors és a Suns előzi őket. Az ezekből következő 5.5-es NET Rating is a negyedik helyre jó. Bár a támadás ez alapján akadozónak tűnhet, a számok mégis néha csalhatnak: kosaraiknak 64%-át szerzik gólpassz után, ami igencsak gördülékeny játékszervezést jelent a csapatnál. Csak a Warriorsnak, a Heatnek és a Spursnek van jobb gólpasszaránya, és ha jobban belegondolunk, ezeknél a csapatoknál kivétel nélkül elit playmakerek irányítanak (igen, Dejounte Murray is az idén), míg a Cavs ezt egy egész szezonra kidőlő Sextonnal és egy bár egyértelműen szintet lépő, de még talán nem a játékszervezéséről híres Darius Garlanddel tudja hozni. Ha valaki kételkedne abban, hogy a három magasember hatása a hagyományos palánk alatti mutatók alapján nem hatékony: a fejlett statisztikák között böngészve kiderül, hogy ellenfeleiket mezőnyből 44%-on (ez ligaszinten 6.), tripláról 32.6%-on (ez liga második) tudják tartani, ráadásul az átlagban kapott 101 pontjuk szintén a második legjobb a mezőnyből. Rádobásaik 27%-a a gyűrű közvetlen közeléből ered, innen - köszönhetően nagyrészt Jarrett Allen extrém hatékonyságának - a hatodik leghatékonyabban dobnak, 70,5%-kal. Nagyon okos játékra enged következtetni az az adat is, hogy csak minden hat és feledik ellenfél által elengedett dobásból lesz fault ellenük, ez a harmadik legjobb arány idén. Tehát kevés faulttal dolgoznak, ezek is javarészt okos és taktikai szabálytalanságok. 543 beütött faultjuk a negyedik legkevesebb, 17-es meccsátlaguk pedig a második legkevesebb a mezőnyben.

Darius Garland szerepe megkérdőjelezhetetlen a Cavs sikereiben (fotó: AP Photo/Charles Rex Arbogast)

Játékstílus

Bár elsőre meglepőnek tűnhet, viszont ha jobban belegondolunk, a magas szerkezettel valamilyen szinten együtt jár a cut (betörés, alapvonali belépés stb.) játékok gyakorisága, ezeket idén a harmadik legtöbbször alkalmazzák, csak a Golden State és a Miami Heat előzi őket. Ehhez szintén nem hátrány, ha az átlagnál intelligensebb irányítója van a csapatnak, ez is azt mutatja, amit a későbbiekben részletezünk: Darius Garland igenis megugorja a lécet. Ezekből a játékokból a meccsenként, több mint 12 pont a második legtöbb a ligában, hatékonyságuk viszont elmarad a várakozásoktól, ezekből, az általában közeli befejezésekkel végződő figurákból még csak az 50%-ot sem érik el, ez pedig a legalacsonyabb mezőnymutató ide vonatkozóan.

Bár majd a későbbiekben látni fogjuk, hogy az Allen-Mobley kettős igencsak kiveszi a részét a kettő-kettőkből és elzárásos játékokból, csapatszinten mégis lehanyagolható a zárás-leválás figurák alkalmazása: támadásaik mindössze 4%-ában használják,ezekből meccsenként nem érik el a 4 pontot sem, a hatékonyságuk pedig szintén a liga alsó harmadába tehető, nem lépik át a 40%-ot sem.

Ehelyett a post-up játékokban nagyon is érezhető a három magassal felrajzolt támadójáték. Ennek a használati gyakorisága, az ebből szerzett több, mint 5 pontjuk és közel 50%-os hatékonyságuk a liga nyolcadik legjobb csapatává emeli őket ebben a tekintetben, a támadásonként ebből szerzett közel 1 pontjuknál csak négy csapat tud jobbat hozni.

A csapatsikerek szerves részei: a fiatal mag

A csapat első számú játékszervezője Darius Garland, akire idén különösen nagy teher hárul azok után, hogy Collin Sexton szezonja egy térdsérülés miatt véget ért. Garland idén minden főbb statisztikai mutatóban karriercsúcsot átlagol, a karácsonyig közel 20 pontos, 3 lepattanós, 7.4 gólpasszos átlagánál soha nem ért el jobbat. Triplázásán kívül karriercsúcsot hoz minden hatékonysági mutatóból is, az 50-40-90-es szintet ostromolva mezőnyből 47.7%-kal kintről 38.6%-kal, a büntetővonalról pedig 90.4%-kal céloz, minden esélye megvan tehát ahhoz a kilenc játékoshoz csatlakozni, akik valaha elérték azt a bizonyos 50-40-90-es hatékonyságot. Garland esetében érdemes felfigyelnünk arra, ahogyan az évek során a pályának gyakorlatilag minden különböző területéről növelni tudta hatékonyságát. 

Ebből a diagramból jól látható, hogy minden zónában karrierje legjobb hatékonyságait hozza Garland, ráadásul nagyon meredeken nőttek meg a százalékai az előző évéhez képest. Külön említést érdemelnek a befejezései a gyűrű közvetlen közelében, ahol idén már átlépte a 65%-ot (míg az újonc szezonjában majdnem 20%-kal rosszabbul célzott innen), de a távoli ketteseit (16 láb felett) tavalyhoz képest több, mint 20%-kal dobja jobban (!). Egyedül a triplázása esett vissza egy nagyon minimálisat, de az idei 38-39%-a is kiemelkedőnek számít a ligában. Az, hogy Garland az idei szezonban ekkorát dobbant, már benne volt a levegőben, hiszen a tavalyi szezon második felét is hasonló formában zárta. Az, hogy hátvédpárja, Sexton az egész idényre kiesett mellőle, láthatóan feltüzelte, és ahelyett, hogy megviselte volna a Clevelandet egyik kulcsemberének kidőlése, Garland gondoskodik arról, hogy ne sírja vissza kezdő kettesét a csapat és szurkolói. Darius Garland személyében olyan játékossal rendelkeznek, aki jól tud játékot szervezni, kiváló a labda nélküli mozgása, a pálya minden szegletéről megbízható dobóformát és fejlődést mutat, ráadásul a periméter védekezése sem utolsó a posztján játszók között. Minden adott tehát ahhoz, hogy Garland a jövő egyik nagy korszakos játékosa legyen, aki köré már most, 21 évesen is lehet stabil playoff-csapatot építeni. Külön kiemelést érdemel az, ahogyan ő a magasembereket használni tudja: rendszeresen hívja elő a kettő-kettőket vagy sima zárás-leválásokat ahhoz, hogy meg tudja bontani az ellenfél védekezését. Labdavezetőként (irányítóként) az általa diktált támadások közel 40%-ában kér zárást valamelyik magastól (általában az Allen-Mobley kettős valamelyike érkezik), ezekből támadásonként 0.9 pontot szerez, a meccsenként eddig szerzett közel 20 pontjából 7 érkezik az általa vezényelt kettő-kettőkből vagy pick&rollból. Tavaly is hasonló számokat hozott nagyságrendileg, annyi különbséggel, hogy idén drasztikusan megnőtt az ebből kialakított dobásainak hatékonysága.Sokoldalúságát jól mutatja, hogy a Cavs vele a pályán 8.5-lel nagyobb támadóhatékonyságot tud mutatni, mint nélküle, és jól tükröződik az általa diktált tempó is: vele a pályán a Cavs 7.6 ponttal többet átlagol gyorsindításból szerzett pontokat tekintve.

Jarrett Allen Garlandhoz hasonlóan fontos láncszem Bickerstaff gépezetében. Az irányítóhoz hasonlóan ő is mindhárom főbb statisztikai mutatóból karrierje legjobbját hozza idén (16.8 pont, 10.8 lepattanó, 2 gólpassz). Ami különösen szembetűnő az ő esetében, hogy 70% felett céloz mezőnyből, ezzel ő lehet az NBA történetének első olyan játékosa, aki úgy átlagol egy legalább 15 pontos és 10 lepattanós dupla-duplát, hogy mindezt 70% feletti dobáshatékonysággal teszi. Nem normális. Allen idén egy valóságos szörnyeteg a pálya mindkét végén: 131-es támadó- és 101-es védőhatékonyságához hasonlót keresve is nehezen találnánk a mezőnyben. Teljesen megérdemelt lenne, ha idén elvesztené az All-Star-szüzességét, ugyanez érvényes egyébként Garlandra is, ráadásul tennék ezt mindezt hazai pályán, hiszen februárban éppen Cleveland lesz a gála rendezője. A Harden-tarde keretein belül Clevelandbe érkező Allenért sokan talán sokallották az 5 éves, 100 millió dolláros szerződést, különösen miután a drafton Evan Mobleyt hozta el a csapat, sőt, a szezon előtt nem sokkal megszerezték a Bulls finn magasát, Lauri Markkanent. De Allen tökéletesen bizonyítja azt, hogy minden centet megért, amit csapata kifizet érte. A Garlanddal sokszor lehívott pick&roll alapjában határozza meg a Cavs támadójátékát. Minden ötödik támadás során érkezik zárni az éppen fent lévő irányítóhoz, az ezekből eredő dobóhelyzeteit szintén rendkívül hatékonyan, 71%-kal értékesíti is, így kiszámolhatjuk, hogy támadásonként ezekből 1.19 pontot szerez, a majdnem 17 pontos meccsátlagából pedig több, mint 3 pontot így szerez. Védőoldali fontosságát talán nem mutatja meg elég jól az, hogy vele a pályán 0.3-mal jobb a védőhatékonysága a csapatnak, viszont itt az is szembetűnik, hogy a Cavs védekezése a legjobb védője nélkül is kiválóan működik (nélküle 102.5, vele 101.8 a Defensive Rating). Elit lepattanójátékát mi sem mutatja jobban, mint hogy ha ő a pályán van, a Cavs kétszer annyi pontot szerez második esélyből, mint amikor éppen a padon pihen. Kíváncsi leszek melyik évben lesz az Év Védője Díjának legit esélyese, már idén sem áll túl messze ettől.

Jarrett Allen és Evan Mobley védő-és támadóoldalon egyaránt a Cavs játékának alappillérei (fotó: Jason Miller/Getty Images)

Ha a Cavs újdonsült sikereinek okát vizsgáljuk, nem mehetünk el szó nélkül az újonc Evan Mobley mellett sem. A nyári draft harmadik választottja kétség kívül az Év Újonca Díjának egyik legfőbb (és eddig nálam egyértelmű) esélyese. Közel 14 pontos, 8.3 lepattanós és 2.5 gólpasszos átlagait 47%-33%-77%-os hatékonysági mutatókkal hozza, senki meg nem mondaná, hogy a fickó még csak két hónapja van a ligában. Érett játéka mellett idén leginkább védőoldali teljesítménye emelhető ki, mobilitásának és gyorsaságának köszönhetően gyakorlatilag pozíciótól függetlenül bárkit levéd. Furcsamód nála is azt tapasztalhatjuk, hogy nélküle is jó a csapat védekezése, bár azért ha ő fent van, még inkább felkeményedik az egyébként is szigorú védekezés: vele a pályán a 98.2-es (!), védőhatékonyság abszolút ligaelső lenne, de nélküle is összehoz a csapat egy 106.6-os adatot, ami még mindig az átlag felett van. Bár támadásban még nem robbantott akkorát, ez mégis csak idő kérdése lehet. Ha agresszívabban tudja támadni a gyűrűt és megtalálja a ligában a pontos és hatékony támadójátékát, akkor Allenhez hasonlóan megállíthatatlan fenyegetést jelenthet az ellenfél védősora számára. Talán nem túlzok azzal, ha azt mondom, mindene megvan ahhoz, hogy néhány év múlva egy Anthony Davishez hasonló játékstílussal rendelkezzen. A zárásokból ő is rendesen kiveszi részét, Allenhez hasonlóan a Cavs támadásainak 20%-ában ő érkezik fel segíteni a labdavezetőnek, és ha összeadjuk a két magas zárásbeli gyakoriságát, máris ott tartunk, hogy 10 támadásból négyszer vagy Allen, vagy pedig Mobley érkezik egy kettő-kettőre vagy egy pick&rollt tartalmazó játékra. A tendencia tehát a centerhez hasonló, Mobley eddig egyedül ezek hatékonyságában marad el Jarrett Allentől: ő csak 0.81 pontot szerez ilyen figurákból támadásonként, meccsenkénti 14 pontos átlagából alig több, mint két pont érkezik így, a 37%-os hatékonyság pedig még bőven fejleszthető. 

 A Cavs tehát az egyik legnehezebb menetrenddel együtt is a liga legjobb csapatai között van idén, mindezt elérve úgy, hogy szemre is tetszetős, élvezetes játékot mutat a csapat. A korábbiakkal ellentétben a siker kulcsát most nem LeBron James személyében kell keresni, 1998 óta a legjobb LeBron nélküli clevelandi szezonkezdet tanúi lehetünk. A tavalyi 22-50-es szezon után J. B. Bickerstaff tizenkilencre lapot húzott és feltett a pályára egy gyakorlatilag háromcenteres felállást. Ez alapvetően korlátozná bármelyik csapat lehetőségeit a támadójátékot illetően, csak Clevelandben a három magas közül ketten is (Mobley és Markkanen) jeleskednek a gyűrűtől távoli játékban, akik jól láthatóan az új generációs támadójáték alapjain szocializálódtak. A sikerhez hozzájárul az is, hogy egy olyan alacsony játékos mozgatja a "szálakat", akiből könnyen a jövő egyik nagy egyénisége lehet az NBA-ben. A kezdő ötödik tagja Sexton kiesésével az az Isaac Okoro lett, akit elsősorban periméter védekezése emelte be a kezdőbe. Bickerstaff és a Cavs tehát olyan rendszert hozott létre, amelyet korábban még nem sokat láthattunk, napjaink NBA-jében pedig egészen különösen mutat. De amíg az eredmények jönnek, addig a fene se bánja. Sőt, egészen biztos vagyok benne, hogy az idén kifejezetten a Cleveland-játék miatt a képernyő elé ülők száma radikálisan megugrott.

Update: ma hajnalban a Cavs három kezdője, Okoro, Allen és Mobley nélkül 45 ponttal (!), 144-99-re verte a Raptorst, ezzel 20-13-ra javította mérlegét. Félelmetes.