Nyolc hónappal a teljes nyári átalakulás után a héten bizonyossá vált: a Los Angeles Lakers nem hogy a rájátszásba, de még a play-inbe sem jutott be. Ennek magyarázata azonban jóval komplexebb kérdés annál, hogy a bűnbakot Russell Westbrooknak hívják. Írásomban a Lakers (és a liga) történetének egyik legcsúfosabb leszereplése mögött húzódó okokat, a csapaton belüli és kívüli hátráltató tényezőket és a kudarc iránti felelősség megosztását próbálom feltárni.

2021 augusztusában bombaként robbant a hír: a Los Angeles Lakers és a Washington Wizards végrehajtotta a nyár legnagyobb cseréjét. Kyle Kuzma, Kentavious Caldwell-Pope és Montrezl Harrell játékjogáért cserébe Russell Westbrook hazatér szülővárosába, és a Lakersben folytatja pályafutását. Persze a hír kellő port kavart a médiában, ennek pedig nem csak a korábbi MVP személye volt az oka. Bár jelentek meg korábban pletykák az irányító LA-be szerződéséről, de két ok miatt a közvélemény mindig is fenntartásokkal kezelte ezeket. Egy: Miért hozna Rob Pelinka LeBron James "nyakára" egy mellé jól láthatóan abszolút nem illő játékost? Kettő: Hiteles információk szerint Kyle Lowryért és DeMar DeRozanért is élénken érdeklődik a Lakers, miért lenne olyan inkompetens a vezetőség, hogy ne a kevésbé kockázatos verziókat válasszák?

A cserét követően bizonyos voltam abban, hogy amint befejeződik a Lakers szezonja, készülni fogok ezzel kapcsolatban egy írással. Valahogy végig bennem motoszkált az, hogy itt két véglet jöhet szóba: vagy egy óriási diadalmenet megéneklése lesz a téma, vagy éppen ennek az ellenkezője, minden idők egyik, ha nem a legnagyobb kudarca a liga fennállása óta. Végül azt álmomban sem gondoltam meg, hogy a fentebb említett két kérdés ennyi idő után még mindig megválaszolatlan maradjon.

Lehetséges okok

Miután a csapat elszenvedte zsinórban hetedik, jelenleg éppen a ligát toronymagasan uraló Phoenix Suns elleni mérkőzést és a San Antonio Spurs bravúrnak számító győzelmet mutatott be Denverben, hivatalossá vált az, amiről bár az elmúlt időszakban sejtettük, hogy eljöhet, de a tényszerű bekövetkezését követően kellett egy kis idő felfogni: a bajnoki cím egyik legesélyesebb várományosa, a nyáron "szupercsapattá" alakuló Lakers számára véget ért a szezon. A hatalmas kudarc és csalódás mögött meghúzódó okok feltárása azonban nem intézhető el annyival, hogy a Westbrook-projekt befuccsolt. Tény, hogy az egyik legjelentősebb korlátot jelentette a siker felé vezető úton, viszont szinte biztos vagyok abban, hogy ha LeBron James és Russell Westbrook közül csak az egyikük lett volna kerettag, akkor jóval sikeresebb szezont fut a Lakers. A két játékos olyan szintű labdadominanciáról ismert, amelyet illetően már az első pillanattól fogva kételyek merültek fel, közös játékukat pedig a korábban vártak alapján ez jelentősen bekorlátozta. Ki fog irányítani? Ha az egyik irányít, mit fog csinálni a másik? Milyen lesz a labda nélküli mozgás? Sorban merültek fel a kérdések bennünk, de úgy voltunk vele: ha leült a három szupersztár egymással a trade előtt és egyeztetett a jövőről, akkor ezekről a kérdésekről biztosan szó esett. Különösen akkor, ha a társaságban van az a LeBron James, akit minden idők legintelligensebb játékosai között tartanak számon. Nem így történt. Vagy ha igen, valami nagyon nem úgy sült el, ahogyan azt ők tervezték.

Lehetne szimplán csak a balszerencsére fogni a csapat teljesítményét, de teljesen felesleges. A szezon előtt összerakott, minden idők legidősebb átlagéletkorú csapatáról már eleve sejteni lehetett, hogy ha valami, akkor az egészség megőrzése nagy eséllyel gond lesz. Ez tökéletesen be is igazolódott, bár legnagyobb részt ebből a  fiatalabbnak számító (29 éves) Anthony Davis vett ki, de a Westbrook tehermentesítése céljából nyáron leigazolt Kendrick Nunn például egyetlen meccsen sem tudott pályára lépni a szezonban. A sorozatos sérülésekkel bajlódó csapattagok miatt Frank Vogel keze is meg volt kötve, és folyamatosan kényszermegoldásokat kellett alkalmaznia a kezdőcsapatok kihirdetésekor anélkül, hogy a többek által legerősebbnek vélt kezdőt ki tudta (vagy ki akarta...) volna próbálni. A szezont a csapat több különböző pályára küldött kezdő ötössel fejezte be (41), mint ahány győzelemmel hagyták el a pályát (33). A játékosoknak összesen több, mint 230 mérkőzést kellett kihagyniuk a szezon során, melyből csak 39 volt COVID-hoz köthető. A Westbrook-James-Davis sztártrió mindössze 21 mérkőzést játszott együtt, melyek során a csapat mérlege éppen 50% alatt volt (10-11). Hasonlóképpen eredménytelenek voltak a duók is: a James-Westbrook kettős együttes játéka 25-30, míg a Westbrook-Davis közös meccsek 17-22-es mérleget eredményeztek. Katasztrofális a helyzet, amikor hármójuk közül csak az irányító volt hadra fogható: a sztárok hiányában egyedül képtelen volt győzelemre vezetni a csapatot (0-5). Ennek ellenére Vogel egyszer sem húzta meg azt, hogy Westbrookot a padról állítsa be, bár előfordultak olyan esetek, hogy a végjátékban nem került pályára.

Itt érkezünk meg az edzői döntések megkérdőjelezéséhez. Előrebocsátom, hogy nálam a legkevésbé felelősségre vonható személy a képletben éppen a vezetőedző, Frank Vogel. Alapvetően szinte az egész szezon során meg volt valamivel kötve a keze: sosem nyúlhatott korlátlanul a csapathoz, mindig alkalmaznia kellett valamilyen kényszerű megoldást. A legnagyobb fejtörést természetesen a centerkérdés jelentette. Az eredeti terv elméletileg nem lett volna rossz gondolat: Westbrook érkezése még több spacinget igényelt, erre pedig Davis a lehető legalkalmasabb játékos lett volna, mozgásával szabad területet kreálva a festéket és gyűrűt agresszívan támadó irányítónak. A szezon elején ennek nyomát sem láthattuk, Davis kereste önmagát, Westbrook pedig leggyengébb meccseit hozta "beilleszkedése" során. Davis sérülése után Dwight Howardnak kellett volna bizonyítania a festékben, Vogel azonban másként gondolta, és legtöbbször LeBron Jamest vagy szükség esetén Carmelo Anthonyt állította a gyűrű alá, a small-ball lineup pedig további mélységekbe taszította a csapatot. Davis második visszatérése után már Vogel is belátta, hogy a centerben izmozó törékenyebb magasembert nem célszerű ötösben játszatni, így a legutóbbi mérkőzésekre Davis már visszatérhetett eredeti posztjához. Howard pedig úgy tűnik szeretne jövőre is maradni: hozta azt, amit egy ilyen klasszis magasember mellett centerként hoznia kellett. Vogel lehetőségei erősen korlátozottak voltak, de tény, hogy még abból a kevés mozgástérből sem hozta ki azt, amennyit ki lehetett volna. Alig fújták le a szezon utolsó Lakers-meccsét, máris kijöttek a hírek, hogy a vezetőedző és a csapat útjai - két évvel a bajnoki cím után - elválnak. 

Egész éves dilemma: ki legyen a center? Egy biztos: nem DeAndre Jordan volt a megfelelő választás... (fotó: Adam Pantozzi/NBAE)

Felelősségmegosztás

Egy ilyen kínos szezon után mindenképpen felmerül a kérdés: ki(k) ezért a felelős(ek)? Egy ilyen presztízzsel rendelkező franschise esetében az érintettek felelősségre vonása elkerülhetetlen, a várakozások alapján pedig ez hamarosan meg is fog történni. Szubjektív alapon bár, de megpróbálkoztam azzal, hogy megosszam a felelősséget azon a csapaton belüli kulcsemberek között, akik elsősorban okolhatóak azért, hogy a közel 75 éves történelemmel rendelkező Lakers ezzel a kerettel fennállása nyolcadik legrosszabb szezonját produkálta. Előrevetített tanulság: nem minden Russell Westbrook számlájára írható, sőt, én személy szerint nem is neki tulajdonítom a legnagyobb arányú felelősséget.

Rob Pelinka, általános igazgató - 30%

Lehet akármekkora befolyása LeBron Jamesnek az aktuális csapatai igazgatásába, szervezésébe, egy ilyen helyzetben akkor is a csapat GM-je vonható leginkább felelősségre. Ez az idei Lakers-szezont tekintve különösen érvényes. Pelinka a 2020-as bajnok Lakerst tankönyvbe illő módon rakta össze, Davis és James mellé tökéletesen találta meg a hiányzó puzzle-darabokat, ráadásul úgy, hogy a fizetésekkel sem voltak komolyabb gondok. Jól láthatóan realizálta, hogy James köré azonnal egy rutinos, tapasztalt játékosokból álló keretet kell összeraknia, akik nyomás hatására komolyabb playoff-tapasztalatukat felhasználva kellően tudnak a két sztár keze alá dolgozni. A win-now üzemmód jegyében összerakott keret az első adandó alkalommal bajnoki címmel végzett, melyet papíron a 2021-es Lakers még überelni is tudott. A back-to-back bajnoki címre is méltán esélyes arany-lilák azonban képtelenek voltak megbirkózni a két szupersztár sérülésével és miután az előző szezon két legjobb hatodik embere (Montrezl Harrell és Dennis Schröder) nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a csapat számára a végállomást az későbbi döntős Phoenix Suns jelentette az első körben (hozzátenném, hogy az egészséges felek küzdelmében a Lakers eleinte jobbnak bizonyult). Bár már 2021-ben is jól látható volt, hogy McGee és Howard elcserélése után a magas posztok jelentik a Los Angeles achilles-sarkát, de érdemi változtatások nem érkeztek erre 2021 nyarán sem. A Westbrook-cserét követően az eddigieknél is limitáltabb mozgástere volt Pelinkának a csapat feltöltésére, és bár visszaérkezett néhány bajnoki címet elnyerő ismerős arc (Rondo, Bradley, Howard), de a kiegészítő emberek érdemi része kockázatos választásnak bizonyult. Nagy fogás volt viszont Malik Monk, aki az egész idény során bizonyította, hogy méltó a hosszabb jövőre LA-ben, Carmelo Anthony azt hozta, amit el lehetett tőle várni, de a nagy reményekkel érkező, és a második sor karmesterének szánt Kendrick Nunn nem hogy pályára nem lépett, de még csak nem is edzett együtt a csapattal az elmúlt nyolc hónapban. Így tehát bár Pelinka befolyásán kívül eső körülmények is beavatkoztak a szezon sikertelen kimenetelébe, de a túlságosan rutinra, tapasztalatra történő hagyatkozás és az ez által követett csapatépítési filozófia mindenképpen a GM számlájára írható. Az meg, hogy mely dimenzióban találta a vezetőség a Westbrook-James páros megalakítását hatékony és ésszerű döntésnek, továbbra sem érti senki. És ebben a legnagyobb ludas bizony Rob Pelinka.

LeBron James, minden idők egyik legjobb játékosa - 20%

Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy amelyik csapat ajtaján LeBron James beteszi a lábát, ott komolyan "sérül" a vezetőség döntéshozó privilégiuma. Az első kaliforniai szezont során A Király "felmérte a terepet", majd arra a következtetésre jutott, hogy a Ball-Ingram-Hart fémjelezte fiatal maggal nem fog tudni a hátralévő éveiben bajnoki címet nyerni. Így minden követ megmozgatott azért, hogy a New Orleansben boldogtalan Anthony Davist maga mellé csábítsa, de hasonló beleszólása volt a tavalyi, vagy az idei csapat szervezésében is. Saját bevallása szerint a nyáron volt egy baráti találkozó James, Davis és Westbrook között, melyben megegyeztek egy esetleges közös folytatásról azzal érvelve, hogy a hármasuk elég kompatibilis lehet ahhoz, hogy minden idők egyik legjobb csapataként vonuljanak be a köztudatba. Nos, ez a megállapítás nagyon nem jól öregedett, de a nagy kérdés itt a következő: hogy nem vette azt észre az átlagnál jóval nagyobb kosárlabda-intelligenciával rendelkező LeBron James, hogy ők ketten nem fognak hatékonyan megférni egymás mellett Russell Westbrookkal? Hiszen ezt még mi, wannabe-szakértők is megkérdőjeleztük. De a közvélemény úgy volt vele, hogy "ha maga LeBron James is döntött erről, akkor biztosan meg fogják tudni oldani". Félreértés ne essék, James felelőssége abszolút nem a pályán nyújtott teljesítményében keresendő. Harminchét évesen nagyon kevesen tudtak még csak 15 pont felett is átlagolni - James idén ennek a dupláját hozza. Miközben A Király pályafutása legjobb egyéni évét hozta arany-lilában, bebizonyosodott, hogy csak idő kérdése, a következő szezonban új pontrekordere lesz a ligának. Ahhoz, hogy James folyamatosan megtagadta a természet törvényeit és a tíz évvel ezelőtti önmagát hozta a pályán, bizonyosan hozzájárult Davis hosszabb távú kiesése, és hogy Westbrook alig tudott önmaga lenni. Viszont míg a pályán nyújtott teljesítményéért egyáltalán nem érheti szó a ház elejét, addig a pályán kívüli viselkedése annál inkább megkérdőjelezhető. A soha korábban nem látott, vezetői döntésekben való befolyásán kívül a közösségi médiában is visszás véleményeket alkottak róla, az április tréfája a csapat jelenlegi helyzetét tekintve a lehető legrosszabban időzített volt. Számomra meghökkentő volt, hogy a régóta várt Davis visszatérése után egyetlen közös meccs után bokafájdalmakra panaszkodva (persze csúnyán ki is fordult, de azt a mérkőzést 38 ponttal befejezte úgy, hogy csak a harmadik negyedben dobott 21-et...) nem lépett pályára az elkövetkezendő találkozókon. Tudva azt, hogy még akkor sincs a saját kezükben a sorsuk, ha 5-0-át futnak a stabil playoff-és bajnokesélyes csapatok ellen a hátralévő menetrendjükben. Mégegyszer hangsúlyozom: Jamest egyáltalán nem a pályán nyújtott teljesítménye alapján hoztam be a beszélgetésbe, ott továbbra is minden törvényt meghazudtoló. A pályán kívüli tevékenységei viszont erősen megkérőjelezhetők voltak az egész szezon során.

Sokak szerint a Lakers 2021-22-es szezonja egyetlen képben (fotó: Ringo H.W. Chiu / Associated Press)

Russell Westbrook, a tripla-dupla rekorder - 20%

Ha a globális NBA-kedvelő közösséget megkérdeznénk arról, hogy ki és mi az oka a Lakers csúnya perecelésének, biztos vagyok benne, hogy a válaszadók 80%-a Russell Westbrook nevét mondaná. Amiben persze nem tévednek, de csak az igazság egy bizonyos részét fedik le ezzel. A napnál világosabb, hogy a gondosan megtervezett(?) Westbrook-projekt minden idők egyik legrosszabb Lakers-dealjénak bizonyult. Ez elsősorban LeBron James személye miatt alakult így, hiszen

ha egyetlen csapatot kellene mondanom, ahol Westbrook egészen biztos, hogy rossz választás lesz - akkor az LeBron James éppen aktuális gárdája lenne.

És ez valószínűleg több, mint tíz éve is így lett volna. Ha a tripla-dupla-király néhány évvel fiatalabb, a James-korszak utáni Lakers-dinasztiát talán lehetett volna rá és Anthony Davisre építeni - hiszen kettejük játéka igencsak kompatibilis egymással. Azonban ami elméletben a szakértők kételyeit előidézte, a gyakorlatban be is bizonyosodott: a parketta nem bírt el két ilyen szintű labdadomináns játékost. Naivan lehetett hinni és bízni abban, hogy mivel az irányító talán soha nem játszott még ilyen szinten előzetesen bajnokesélyesnek vélt csapatban, így hajlandó lesz változtatni stílusán és alkalmazkodni a James-vezette támadóstratégiához. Azonban egy 32 éves játékostól, akinek a lételeme a 200%-on való pörgés és a folyamatos, gyors játékszervezés ez nem volt reálisan elvárható. Akármennyire igyekezett Westbrook (mert tény, hogy nyitott volt a változtatásra), mindig saját korlátaiba ütközött. A szurkolók és a média pedig soha korábban nem látott mértékben pécézte ki magának a láthatóan önmagát kereső játékost. Miközben Russ minden idők talán legnagyobb gyűlöletviharát kapta napról napra, ő folyamatosan próbált alkalmazkodni a helyzethez. Eleinte az ipari mennyiségű eladott labdáival találták meg (teljesen jogosan), azonban ezt a szezon második felére sikerült orvosolnia, sőt: januárig az első 38 mérkőzésén közel 5 eladott labdát átlagolt, majd az ezt követő időszakban 40 meccsén az átlaga nem érte el a hármat sem. Összességében a idén eladott meccsenként 3,8 labdája az elmúlt kilenc évének legjobbja - erre tehát igazán nem lehetett fogni. Miután a közvélemény ráébredt, hogy nem érdemes ezen csámcsogni (hiszen nem lehetett már olyan mértékben alátámasztani számokkal), következett a hatékonyság, amiben szintén volt ráció. Bár mezőnyből a 44% átlagosnak tekinthető (a sokáig MVP-beszélgetésben is felmerülő Steph Currynél is jobb), az triplázása idén (is) hagyott kívánnivalót maga után (30% alatt). A gyűrű közeli befejezéseiről nem is beszélve - sokszor a néző érezte magát kellemetlenül egy-egy kihagyott ziccer vagy zsákolás láttán. Ha a nyers számokat nézzük, ez akkor is nyilvánvaló: az alábbi grafikon Westbrook dobásainak arányát és azok hatékonyságát mutatja évről-évre. Látható, hogy az előző, washingtoni szezonjában karrierje során legnagyobb arányban vállalt a gyűrű közvetlen közeléből (belemenésmentes-mentes terület; restricted area), de messze a legalacsonyabb hatékonysággal értékesítette ezeket. Ehhez képest vállalkozásainak aránya valamelyest csökkent idén, hatékonysága pedig 14%-kal emelkedett - de még ez is az utóbbi öt szezonjának második legalacsonyabb százaléka. Mindent egybevéve nagyon kellemetlen (és egyben szomorú) azt látni, hogy egy olyan fizikummal, gyorsasággal, atletikussággal megáldott játékos, akit talán soha nem látott a posztja, hogyan tud fejben és mentálisan ennyire fejlődésképtelen maradni. Mert Russell Westbrooknak ez a legnagyobb korlátja. Nem csak idén, a pályafutása egészére vonatkozóan.

forrás: saját szerkesztés a Basketball Reference adatai alapján

Egy szó, mint száz: Brodie eleve nem illett ebbe a csapatba, a folyamatos sérülésekkel rá egyre nagyobb mértékben háruló terhet pedig idén, ilyen mértéktelen szintű savazás mellett, amit kapott - nem bírta el.  Westbrook semmivel sem hozott rosszabb szezont, mint amilyet általában tőle megszokhattunk (az átlagai persze visszább estek, de James és Davis mellett ezzel előre lehetett számolni), egyszerűen rendszeridegen volt ebbe a gépezetbe. Nagyjából azt hozta amit tud, időnként kisebb-nagyobb volatilitással. A vezetőségtől volt butaság azt várni tőle, hogy csapatba illeszkedése zökkenőmentesen fog lezajlani. Nagy kérdés, hogy mi lesz a sorsa nyáron, mert bár a Lakersnek egyértelmű érdeke őt elcserélni, de az idei 44, jövő évi 47 millió dolláros szerződése nem sok mozgásteret hagy Pelinkáéknak.

Anthony Davis, posztjának top 5-ös játékosa - 15%

Davis megítélése szintén elég megosztó véleményeket hordozott magában az idény során. A jelenlegi liga egyik legsokoldalúbb magasemberének tehetsége egyáltalán nem vitatható, ezt még a legelvakultabb Davis-haterek sem vitatják. A 2020-as bajnoki cím kétségkívül nem jöhetett volna létre nélküle, azóta azonban alaposan rá jár a rúd. A legutóbbi két szezonban összesen nem játszott le egy szezonnyi mérkőzést (36 és 40), sorozatos sérülései pedig érthető módon megkérdőjelezik jövőbeli alkalmasságát a csapat vezetésére. A nyári cserébe természetesen neki is volt beleszólása, bár az ő szempontjából érhető is volt Westbrook igazolásának helyeslése - ennek ellenére Jamesszel együtt neki is látnia kellett volna, hogy összességében nem sok jóra van ítélve ez a gépezet. A tavalyi szezon nagy részében, és az idei szinte egészében centerként való játszatása véleményem szerint nagy mértékben hozzájárult sérülései sorozatos kiújulásához - az eredeti, négyes posztján játszva nem véletlenül nem számított ilyen extrán sérülékenynek. Ha egészséges, egyértelműen rá kell építeni a csapat jövőjét - kérdés, hogy hosszabb távon az tud-e maradni. Felelősséget leginkább a nyári döntéshozatalban való részvétele miatt kap tőlem, idén a triplázását kivéve nem okozott a pályán csalódást, a sérüléseiről (térdére ráesés, ellenfél bokájára érkezés) pedig szerintem nem tehetett.

Frank Vogel, korábbi bajnok vezetőedző - 15%

A laikusok egy ilyen szezon után természetesen először az edzőt veszik elő. Ez így van Los Angelesben is, és nyilván nem mondhatjuk, hogy ne lenne alapja. Viszont ilyen külső hatások végbemenetele mellett egyszerűen nem háríthatjuk nyugodt szívvel a felelősséget egy-az-egyben a vezetőedzőre. Sőt, odáig megyek, hogy Frank Vogel a legkevésbé okolható az idei arany-lila befürdésért. A két éve még bajnoki címet ünneplő mesternek hivatalosan is megköszönte az elmúlt három évet a csapat, de ha reálisan belegondolunk a helyzetébe, csak néhány dolgot tudott volna jobban csinálni. És ha azokat megteszi, valószínűleg akkor sem hozta volna az eredeti elvárásokat a csapat. A sérülésekkel abszolút meg volt kötve a keze, az ebből adódó kényszermegoldásokat viszont nem tudta konzisztensen és következetesen alkalmazni. A legnagyobb dilemmát a centerkérdés okozta, Davis kiesésével hol DeAndre Jordan, hol Howard, hol James, hol pedig senki nem próbálta meg A Szemöldököt pótolni (Carmelo Anthony perceinek 41%-át töltötte "centerben"...). Az első probléma az volt, hogy talán nem is Anthony Davisszel kellett volna számolni a palánk alatti izmozásban, bár az elméleti hátterét meg lehet érteni - szabad területeket kialakítani Russell Westbrook betöréseinek. De Davis sérülését követően egyértelmű hibának bizonyult Howard mellőzése, aki továbbra is bizonyítja, hogy 15-20 percekre még mindig megállja a helyét a mai NBA-ben is. A védekezésben specialistának ismert edző csapata idén csak a 21. volt védőhatékonyságban, ami leginkább edzőprobléma szokott lenni. De mint ahogy Westbrooktól a játékának gyökeres megváltoztatása, így Vogeltől a védekezés összerakása is naiv elvárásnak bizonyult. Elvégre ha szinte a megkérdezésed nélkül töltik fel a keretet olyan játékosokkal, akik legjobb éveikben sem számítottak kiemelkedő védőnek (Carmelo Anthony, Russell Westbrook, Wayne Ellington, Kent Bazemore, manapság DeAndre Jordan), akkor sok jóra nem számíthatsz. Vogelnek azzal kellett dolgoznia ami rendelkezésére állt -  a hiányzók miatt legtöbbször még azzal sem. Éppen ezért tartom kissé igazságtalannak a szezon végi menesztését, különösen pedig ennek közlési módját a csapaton belül. Méltatlan vég egy olyan embernek, aki egyike annak a hat edzőnek, akik bajnokságot tudtak nyerni az Angyalok Városában.

A Lakerst érintő folyamatos bizonytalanságok ellenére egy azonban biztos: a radikális változások eszközölése elengedhetetlen a csapatnál. Kérdés, hogy ez a sztártrió megbontásával, a kiegészítő játékosállomány teljes cseréjével, vagy a kettő kombinációjával megy majd végbe. Vogel menesztése már megtörtént, a vezetőség nagy eséllyel a helyén marad, Westbrook szinte cserélhetetlen, James távozása nem reális (biztos ez!?), Davis elengedése pedig elhamarkodott és talán felelőtlen döntés lenne. Los Angelesben tehát valami elementárisnak kellene történnie ahhoz, hogy újra visszatérjenek a győztes útra. Legalább olyan elementárisnak, mint nyolc hónappal ezelőtt. Ha valamikor, hát nyáron megmutathatja Pelinka és csapata, hogy mit is érnek valójában...